Egri Kék Oroszlánok Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület

Főoldal » Címkék » kadett

kadett

2015.10.16. - 16:10
A gyermek csapatunk kivételével minden korcsoportban pályára lépnek csapataink a hétvégén. Az NBI/B-ben, szombaton, a Leányka úton a MEAFC ellen mutatkozunk be hazai pályán, a felnőttek 16 órától, az U20 18 órától kezd. A juniorok a bravúros Kecskemét elleni győzelem után, a Kiskunfélegyházát fogadják vasárnap 11 órától a SZEG-ben.
2015.09.18. - 07:59
A hétvége legfontosabb eseménye, hogy serdülő csapatunk megkezdi bajnoki szereplését, valamint megrendezzük a hagyományos nemzetközi tornánkat. A Bornemissza Kupa mérkőzéseire a Balassi Általános Iskolában kerül sor, a serdülők vasárnap Nyíregyházára utaznak.
2015.08.30. - 11:49
Augusztus 31-én, hétfőn az évzárók miatt az edzések elmaradnak. Szeptember 1-én, kedden kezdődik minden korcsoportnak a szokásos edzésmunka. Sajnos konkrét időpontokat most még nem tudunk mondani, az majd a jövő héten derül ki. Addig az edzőktől kaptok felvilágosítást ez ügyben is.
2015.08.23. - 16:22
Folytatjuk a felkészülést a serdülő, kadett, junior, U20 csapatainkkal. Hétfőn csak délután lesz edzés. A többi napokon 8 órától a Leányka úti atlétika pályán, illetve 16,30 órától a Szilágyi Gimnázium tornatermében lesznek a foglalkozások.
Címkék: edzés, junior, kadett, U20
2015.08.16. - 11:26
Nagyon hasznos és kellemes öt napos tiszafüredi edzőtáborozás után, Egerben folytatjuk a felkészülést. Hétfőtől szerdáig napi két edzést tartunk. Reméljük, minél többen be tudtok kapcsolódni a munkába.
Címkék: edzés, junior, kadett, serdülő, U20
2015.08.04. - 14:44
Megkezdtük a felkészülést az őszi szezonra a Főiskola atlétikai pályáján. Laczi Zsolt és Klepej Roland edzők irányításával az U14, U16, U18-20 csapat tagjai egyenlőre napi egy edzéssel hangolnak az új évadra. Jövő héten Tiszafüredre tesszük át a székhelyünket, ahol 5 napos edzőtábor vár ránk.
Címkék: edzés, junior, kadett, serdülő, U20
2015.07.29. - 17:58
Augusztus 3-án, hétfőn elkezdjük a felkészülést az új idényre. A serdülő, a kadett, a junior, és az U20-as csapat tagjainak reggel 8 órakor van gyülekező a főiskolai atlétikai pályáján.
2015.05.15. - 07:44
Két győzelem, egy vereség lett az U17-es csapatunk mérlege a Michalovce-i nemzetközi tornán. Esélyünk volt a tornagyőzelemre is, hisz az ukrán és a szlovák csapatot magabiztosan győztük le, és a lengyelek ellen is nagy előnyünk volt, de végül hosszabbításban kikaptunk.
Címkék: kadett
2015.05.08. - 18:49
Hagyományoknak megfelelően nemzetközi tornán veszt részt az U17-es csapatunk a szlovákiai Michalovce városában. Most is négy nemzet fiataljai küzdenek meg a helyezésekért. Az első mérkőzést az ukrán Ungvár csapatával játsszuk, majd a lengyel testvérváros Przemysl következik, vasárnap pedig a hazaiakkal találkozunk.
Címkék: beharangozó, kadett
2015.02.24. - 14:18
Újabb két bravúros győzelmet arattunk a Gyermek Kupában, így bejutottuk az Országos Jamboree 16-os mezőnyébe. Szoros meccseken vertük a 1. Régió két legerősebb csapatát, ezzel az utolsó torna eredményétől függetlenül, ott leszünk a legjobb U12-es csapatok országos találkozóján.
Címkék: gyermek, kadett
2015.02.20. - 08:46
Pénteken, Budafokon vendégeskedik az NBI-es alakulatunk, szombaton a gyermek csapatunk a Nyíregyháza vendége lesz. A Szilágyiban szombaton a kadettek a Nyíradonnyal játszanak, ugyanitt vasárnap a hunyadisok két lány csapattal mérkőznek meg.
2015.02.18. - 15:05
Csütörtökön a Jászberény kadett és junior csapatát fogadtuk a Regionális bajnokság keretén belül. Kedden a szegedi egyetemistákat látogattak hozzánk az aktuális egyetemi bajnoki mérkőzésekre. A főiskolás lányok várható veresége kivételével, győzelemmel vonultunk le a pályáról.
Címkék: junior, kadett, Leány U25
2015.01.04. - 10:51
Remélem kipihentétek magatokat, mert hétfőtől minden korcsoportban folytatódnak az edzések. Lesz némi változás, ami a kadetteket, juniorokat érinti elsősorban, valamint az U11 és U12 csapataink januári tornáit.
2014.12.16. - 09:47
Nem sikerült a visszavágás Szerencs ellen, így a második helyet szerezte meg csoportjában a serdülő csapatunk. A kadetteknek viszont sikerült, Jászberényt verték fölényesen. Megkezdődött a felnőtt megyei bajnokság is, rögtön házi rangadóval.
Címkék: felnőtt, kadett, serdülő
2014.12.09. - 15:16
Felemásra sikeredett csapataink hétvégi teljesítménye. Az egyik gyermek csapatunk két győzelemmel, a másik két vereséggel zárt. A juniorok nyertek Nyíregyházán, a kadettek veszítettek hazai pályán. Az egyetemi bajnokságban is egy győzelem, egy vereség a mérleg.
2014.12.04. - 09:00
A felnőtt meccs előtt kerül sor a "Dobd a kosárba!"programban részvevő Heves megyei iskolák alsó tagozatosainak a bemutatkozására. Lesz forduló a gyermek csapatainknak, a kadettek szombaton a Kecskemétet fogadják, a juniorok Nyíregyházára utaznak.
2014.11.29. - 17:51
Az elmúlt hetek sűrű programja után, viszonylag nyugodtabb napok következtek, következnek. Izgalomból viszont nem volt hiány. Az U25-ös lányok javuló formát mutatva pontcsúcsot dobtak, az U21-es fiúk pedig megszerezték első győzelmüket. A felnőttek nagy esélyt szalasztottak el Tiszaújvárosban.
2014.11.25. - 14:08
Salgótarjánban is győzni tudott a serdülő csapatunk, méghozzá magabiztos játékkal. A minik először kikaptak a MEAFC-tól, utána viszont diadalmaskodtak a tarjáni Fekete Sasok felett. Az NBI.B-ben továbbra is őrzi hazai veretlenségét az EKF-Eger-KOK.
2014.11.21. - 10:18
Budafok látogat Egerbe szombaton, a felnőtt meccs után kezdődik az U21-es mérkőzés, ahol a juniorjaink is játszanak. Kadett csapatunk a csoportfavorit Kecskemétiekhez utazik, míg a serdülők Salgótarjánban játszanak fontos mérkőzést.
2014.11.12. - 16:55
Az elmúlt napok legfontosabb híre, hogy a junior csapatunk játékosa, Demeter Ákos pályára lépett a felnőtt csapatban, a Budapesti Tehetséges Fiatalok elleni NBI-es meccsen. Sok sikert kívánunk a felnőtteknél is Ákos!
2014.11.06. - 10:11
Szünet után folytatódnak a bajnoki küzdelmek, jut mérkőzés a hétköznapokra is. Négy korcsoportban, öt városban, hat meccsen vesznek részt utánpótlás csapataink. Az EKF-Eger-KOK felnőtt csapat Budapesten játszik rangadót a Tehetséges Fiatalok ellen.
2014.10.23. - 11:02
Nem mondható sikeresnek a mögöttünk hagyott időszak, hiszen a két győzelem mellé négy vereség párosult. Továbbra is gödörben vannak a juniorjaink, a kadett csapatunk és az egyetemi bajnokságban induló lányaink is vereséggel kezdték a bajnokságot.
2014.10.16. - 09:40
Szerdán kezdték a sort a juniorok egy nyíregyházi fellépéssel, csütörtökön Miskolcon folytatják. Vasárnap Nagykőrösön mutatkozik be az átalakult kadett csapatunk. Elkezdődik az egyetemi bajnokság is, ahol a lányok és a fiúk is hazai pályán fogadják a Nyíregyházi Főiskola együtteseit.
2014.10.02. - 09:51
Az ukrán csapat távolmaradása miatt beugró juniorjaink minden mérkőzésüket magabiztosan megnyerték, így az idén Egerben maradt Kupa. A lengyel területi válogatott lett a második. A mérkőzések mellett jutott idő városnézésre, strandolásra, a vezetőknek borkóstolásra.
Címkék: junior, kadett
2014.09.26. - 01:16
A hétvégén kerül sor az évtizedes hagyományokra visszatekintő Bornemissza Kupa férfi utánpótlás tornára. Az idén is a lengyel és a szlovák barátaink teszik nemzetközivé. A mérkőzésekre szombaton és vasárnap kerül sor a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban.
Címkék: beharangozó, junior, kadett
2014.09.08. - 21:43
Ezen a héten minden korcsoport el kezde a felkészülést, egyenlőre még nem teljesen kialakult edzésrend szerint. Sajnos ez az a bizonytalanság, ami most sem változott, nem a mi hibánkból. Reményeink szerint a héten már mindenki tudni fogja, hogy mikor edz, és hol.
2014.07.31. - 09:39
Augusztus 4-én megkezdődik a felkészülés az új szezonra, a serdülő (2001-2002), a kadett és a junior csapatainknak. Ebben a három korosztályban érintett játékosoknak az első edzés hétfőn reggel 8 órakor lesz a Főiskola atlétikai pályáján.
2014.05.27. - 09:12
Kadett csapatunk nyerte meg a Négy Nemzet Tornáját Michalovcében. A fiúk végig magas színvonalon kosárlabdáztak, elnyerve ezzel nemcsak a Kupát, hanem a jelenlevő szakemberek elismerését is. Különösen, az egységes és képzett lengyel csapat felett aratott győzelem volt nagyon értékes. Szép volt Fiúk!
Címkék: kadett
2014.05.22. - 08:48
Kengurusaink a Fiú Országos Jamboreen vesznek részt Sopronban, ahol összemérhetik erejüket az ország legjobb mini csapataival. A szlovákiai Michalovce városában rendezendő nemzetközi tornára pedig a kadett csapatunk kapott meghívást.
Címkék: beharangozó, kadett, mini
2014.04.15. - 09:08
Szerdán kadett csapatunk, hazai pályán vereséget szenvedett a tiszaújvárosiaktól, így nem sok remény maradt a régiós bajnoki cím megszerzésére. A gyermek csapatunk viszont két győzelemmel zárta az alapszakaszt. A juniorok körmendi szereplése három vereséget, és sok tanulságot hozott.
Címkék: gyermek, junior, kadett
2014.04.01. - 09:50
A Keleti Régió bajnoki címét szerezte meg a junior csapatunk, miután -egy régen látott jó játékkal-győzni tudott Miskolcon (71:47). A kadetteknek is sikerült a visszavágás, ők hat ponttal bizonyultak jobbnak a Nyírsuli Kosárakadémia "B" csapatánál.
Címkék: junior, kadett
2014.03.27. - 10:40
Csütörtökön játssza utolsó alapszakaszi regionális mérkőzését a junior csapatunk Miskolcon. Az első hely megtartása a cél. A kadettek Nyíregyházára utaznak, ahol a helyi akadémistáknak szeretnének visszavágni a hazai pályán elszenvedett vereségért. Nem lesz könnyű.
Címkék: beharangozó, junior, kadett
2014.03.02. - 13:50
Győzelemmel zárult a tiszaújvárosi kirándulás az U16-os csapatunk számára (79:70). Az első húsz percben jól teljesített a csapat védekezésben és támadásban is. Sajnos a második etapban, a húsz pontos vezetés birtokában, elfelejtkeztünk a védekezésről, és így a végén még a izgulnunk kellett a sikerért.
Címkék: kadett
2014.02.28. - 10:19
Úgy alakult, hogy csak a kadett csapatunk érdekelt ezen a hétvégén. Ők Tiszaújvárosban szerepelnek, szombaton a helyiek ellen szeretnék megszerezni a tavaszi első győzelmüket. Hétközben megyei felnőtt meccseink is voltak, ahol a felnőttek győztek, a juniorok kikaptak.
Címkék: beharangozó, kadett
2014.02.24. - 14:16
Gyermek csapatunk visszakerült a legerősebb, "A" csoportba, miután mindkét ellenfelét legyőzte Nyíregyházán. A kadett csapatunknak viszont kikapott a nyírségi riválisától hazai környezetben, de örömteli hír, hogy Szicsák Bence (a képen), súlyos sérülése után újra pályára léphetett.
Címkék: gyermek, kadett
2014.02.20. - 12:52
A Gyermek Kupában a Felsőház 2. tornájára kerül sor szombaton Nyíregyházán, ahol a hazaiak mellett a miskolci Mókusokkal játszunk. A kadettjeink vasárnap a Szilágyi Gimnáziumban fogadják 11 órai kezdettel a Nyírsuli Kosárakadémia második számú csapatát.
2014.02.04. - 14:53
Hétközben megyei bajnoki mérkőzésekre került sor, ahol a felnőtt csapatunk a GMR-Dobó-PVG csapatától kapott ki (62:87), a juniorjainkat pedig a főiskolások fektették két vállra (60:86). A debreceni hétvége sem sikerült jobban, három vereséggel kullogtunk haza.
Címkék: felnőtt, gyermek, kadett
2014.01.30. - 13:42
A kadett csapatunk szombaton kezdi meg a tavasz szezont, amikor a debreceni akadémisták "B" csapatának a vendégei lesznek. A gyermek csapatunk vasárnap szintén Debrecenben lép pályára, a felsőházi rájátszás első tornáján játszik két mérkőzést.
2013.12.10. - 07:38
A kadett csapatunk ki-ki meccset játszott a nyíregyházi akadémistákkal a kiemelt bajnokságba kerülésért. Bár végig jól tartottuk magunkat nem sikerült meglepetést okoznunk (72:94). A juniorok és a serdülők egy-egy győzelemmel és vereséggel zárták a hetet, de a régióban 2. helynél rosszabbul már nem végezhetnek.
Címkék: junior, kadett, serdülő
2013.12.04. - 09:29
Egyesületünk rendezheti a Kelet régió négyes döntőjét a kadett korcsoportban. Az eseményre vasárnap kerül sor a Szilágyi Gimnáziumban. Előtte szerdán és csütörtökön a juniorok az Miskolci VSI-vel játszanak, a serdülők pedig Szerencsen szerepelnek.
2013.12.01. - 10:59
Mindkét mérkőzését fölényesen megnyerve a Kelet régió négyes döntőjébe jutott az U16-os (kadett) csapatunk. A Gyermek Kupa alapszakaszában a két legerősebb ellenfelünket vertük szintén kiütéssel. Az U18-asok (juniorok) az újra beinduló megyei felnőtt bajnokságot vereséggel kezdték.
Címkék: gyermek, junior, kadett
2013.11.26. - 14:18
A kadettjeink kedden, a Balassi Iskolában fogadják a Jászberény fiataljait, a mérkőzés 17 órakor kezdődik. Szombaton délután (15,30 ó.)pedig az utolsó találkozójukat vívják az alapszakaszban, a Szilágyiban, a Szerencs gárdája ellen.Juniorjaink bemutatkoznak a megyei felnőtt bajnokságban, csütörtökön a főiskolások U23-s csapatával játszanak a Leánykán 20 órai kezdéssel.
2013.11.25. - 12:08
Az öt hete(!) tartó veretlenségi sorozatunk szakadt meg pénteken, a kadettek Nyírsuli Akadémia elleni dupla mérkőzéssel. A serdülők mind a négy meccsüket hozták, és már az utolsó tornától függetlenül az országos főtáblán folytathatják februárban. A mini "A" csapatunk a legerősebb csoportban is veretlen maradt, mint ahogy a juniorok is.
2013.11.19. - 12:54
Kedden a juniorok Tiszaújvárost, csütörtökön a serdülők az MVSI-t, pénteken pedig a kadettek a Nyírsuli Kosárakadémiát hazai pályán fogadják. A hétvégén kengurus forduló lesz mindkét csapatunknak, valamint a serdülők Nyíregyházára utaznak a regionális bajnokság 4. tornájára.
2013.11.19. - 12:48
A várakozásnak megfelelően az U16-os csapatunknak nem okozott gondot a salgótarjániak legyőzése. A költségek kímélése miatt most Egerben játszottuk le a két mérkőzést egymás után. Az első találkozón -nagy iramot diktálva- kiütéses (150:21) győzelmet arattunk, a másodikon már visszavettünk a tempóból, de így is 92:28 lett a vége.
Címkék: kadett
2013.11.15. - 10:06
Az elmúlt hetek sűrű programja után az előttünk álló hétvégén csak az U16-os csapatunk lép pályára. Az ellenfél a Salgótarjáni Kosáriskola hasonló korú csapata, akikkel kétszer is megmérkőzünk egymás után. A Szilágyi Gimnáziumban, vasárnap sorra kerülő összecsapások kezdési ideje 10 óra.
Címkék: beharangozó, kadett
2013.11.11. - 11:01
Az elmúlt heti bajnoki fordulókban sem veszítettünk mérkőzést, minden korosztályos csapatunk hozta a kötelező győzelmeket. A legértékesebb siker a junioroké, hisz a csoport legerősebb együttesét a nyíregyházi akadémistákat fektették két vállra. A Gyermek Kupában a legerősebb csoportot is megnyertük, és a kadettjeinek is veretlenek maradtak.
Címkék: gyermek, junior, kadett
2013.11.05. - 09:26
A héten hazai pályán is bemutatkozik a regionális bajnokságban eddig veretlen két csapatunk. Az U18 szerdán a Szilágyiban 16, 30 órakor a Nyírsuli Kosárlabda Akadémia "B", az U16 szombaton, szintén a Szilágyiban, 10,30 órakor az NYKK-Nyírsuli együttesével játszik. Az U12 csapatunk Tiszaújvárosban szerepel a Gyermek Kupa második tornáján.
2013.10.29. - 23:56
Minden mérkőzésüket megnyerték csapataink az elmúlt napokban rendezett bajnoki fordulókban. A lejátszott tíz mérkőzésen összesen 860 pontot dobtunk, és csak 330-at kaptunk. Örömteli volt a kengurusaink lehengerlő játéka, de a legértékesebb győzelem a serdülőké, akik visszavágtak a debrecenieknek a két héttel ezelőtti nagyarányú vereségért.
2013.10.25. - 12:19
Sűrű programot bonyolítanak le az elkövetkező négy napban a kosársulink csapatai. Bemutatkoznak a legfiatalabbak a Kenguru Kupában, a juniorok is az első mérkőzéseiket játszák a regionális bajnokságban. A serdülők újra Debrecenbe utaznak, a kadettek pedig Szerencsen próbálják megőrizni veretlenségüket.
2013.10.14. - 11:28
Serdülőink bemutatkozása kiválóan sikerült, hiszen magabiztosan győzték le a Szerencs gárdáját (80:60), viszont a debreceni fiatalok ellen a legrosszabb formájukat mutatták (60:90). Az U16-osok Jászberényben tudtak nyerni meglepően nagy különbséggel (94:60).
Címkék: kadett, serdülő
2013.10.11. - 12:11
A hétvégén, vasárnap két korosztályban is pályára lépnek a kosarasaink. Debrecenben kerül sor az Országos Serdülő Bajnokság alapszakaszának első tornájára, ahol először a Szerencs VSE lesz az ellenfelünk, majd a hazaiakkal játszunk. A kadettjeink Jászberényben szerepelnek.
2013.10.06. - 19:13
A vártnál nehezebben tudott nyerni a kadett csapatunk Nyíregyházán (57:42). A mérkőzés elején a hazaiak agresszív védekezéssel próbálták a fizikális hátrányukat kompenzálni, ami egy ideig működött is. Zavarodottságunk a támadásban is megmutatkozott, sorra hagytuk ki a biztos dobóhelyzeteket is.
2013.10.04. - 08:57
Kadett csapatunk szombaton a Nyírsuli NYKK ellen kezdi meg a 10 mérkőzésből álló területi küzdelmeket. A Keleti Régió "B" csoportjába nyertünk besorolást, innen az első két helyezett csapat bejut a régiós négyes döntőbe, a döntő győztese pedig csatlakozhat a kiemelt bajnokság 16-os mezőnyéhez.
2013.10.02. - 09:43
Egy jó hangulatú tornán vagyunk túl, de a mutatott játékunk nagyon hullámzó színvonalú volt. A kupát fölényes győzelmekkel a lengyel Tarnobrzeg együttese szerezte meg, akiknek a tudása a legjobb magyar csapatokkal volt egyenlő. Ezek a meccsek nagyon jól szolgálták a hamarosan induló Regionális Bajnokságra való felkészülést.
Címkék: kadett
2013.09.24. - 11:58
Kadett csapatunk is lejátszotta első mérkőzéseit Debrecenben, és rögtön erős csapatok ellen. A selejtező tornát egy győzelemmel (Nyírsuli "B" 82:61), és két vereséggel (Debreceni KA 50:93, Vasas "B" 70:95) zártuk. A mutatott játék mindenképpen biztató volt a jövőre nézve.
Címkék: kadett
2013.09.20. - 08:54
A kiemelt bajnokságba jutás a tét a hétvégén Debrecenben sorra kerülő négyes tornán. Az első helyezett csapat bekerül a 12 csapatos elit bajnokságba, a többiek a regionális szinten folytathatják. A mieink három akadémista csapattal kerültek össze, a többnyire elsőéves kadettjeintől tisztes helytállást várunk el.
Címkék: beharangozó, kadett
2013.05.14. - 12:12
Kadett csapatunk a hazaiak válogatottja mögött a második helyezést érte el a hétvégi nemzetközi tornán. Przemysl-i házigazdák nagyszerű sporttalálkozót szerveztek, a küldöttségünk is helyt állt, így mindenki nagy megelégedésével zárult a három napos rendezvény. Jövőre újra ott leszünk!
Címkék: kadett
2013.05.09. - 13:42
Eger lengyel testvérvárosa, Przemysl meghívására egy nemzetközi kosárlabda tornán vesz részt a hétvégén, a serdülőkből és kadettekből összeállított csapatunk. A hazaiak mellett az ukrán Lvov és a szlovák Michalovce fiataljai lesznek az ellenfeleink. A mini csapatunk Nyíregyházán szerepel a Kenguru Kupa utolsó felsőházi tornáján.
Címkék: kadett
2013.05.01. - 10:34
Az országos döntőbe jutott a gyermek csapatunk, miután régen látott nagy izgalmak közepette legyőzte a miskolci fiúkat. A kadettjeink a régió négyes döntőjében a harmadik helyezést érték el.
Címkék: gyermek, kadett
2013.04.26. - 10:20
A kadett csapatunk Nyíregyházán szerepel a régiós négyes döntőben, az U12-esek hazai pályán próbálják meg kivívni az országos döntőbe jutást. A Balassiban felkészülési mérkőzéseket vívunk a GKS Nyíregyháza U11 és U15 korosztályú fiaival.
2013.04.09. - 19:48
A felsőházi rájátszás utolsó előtti tornáján két vereséget szenvedett az U11-es csapatunk, így nem maradt esély a legjobbak közé való bekerülésre. A kadettek, ha nehezen is de legyőzték az MVSI csapatát (72:62), így veretlenül zárták a 2. alapszakaszt.
Címkék: kadett, mini
2013.04.03. - 15:11
A mai nappal elkezdődnek edzések, de még a szünetre kialakított rend szerint! A 2001-2003-ban születettek pénteken 13 órára sportorvosi vizsgálatra mennek. A minikre, kadettekre, juniorokra a hétvégén már meccsek várnak.
2013.03.19. - 23:42
A regionális bajnokság folytatásaként, szerdán először a kadett csapatunk mérkőzik meg a Tiszaújváros hasonló korú csapatával, majd közvetlenül utána a juniorok összecsapására kerül sor szintén a Tisza partiakkal. Szombaton a Balassiban az U12-es csapatunknak lesz torna a Gyermek Kupa felsőházában.
2013.03.14. - 08:21
Három korosztályban is a borsodi kisvárosban szerepelnek csapataink a regionális bajnokság soron következő fordulójában. A juniorok és a kadettek a hazaiakkal találkoznak, míg a serdülők a Tiszaújváros és a Miskolci VSI gárdájával játszanak egy torna keretein belül.
2013.03.04. - 11:17
Papírforma eredmények születtek a hét közben lejátszott mérkőzéseinken. A kadett csapat fölényesen győzött (105:41) Tiszaújvárosban, a juniorok pedig hazai pályán szenvedtek 25 pontos vereséget a jó erőkből álló Szerencstől.
Címkék: junior, kadett
2013.02.27. - 12:10
Két csapatunk lesz csak érdekelt az e heti bajnoki fordulókban, ezekre a találkozókra ráadásul hétköznap kerül sor. Szerdán az U16-os csapatunk Tiszaújvárosba látogat, csütörtökön pedig az U18-asok itthon, 18 órakor a Szilágyi Gimnáziumban fogadják a Szerencs gárdáját.
Címkék: beharangozó, junior, kadett
2013.02.26. - 11:06
Papírforma eredmények születtek az elmúlt heti mérkőzéseinken. A juniorok 10 pontos vereséget szenvedtek Miskolcon, a kadettek szintén a borsodiakkal játszottak, de ők 30 ponttal (86:56) jobbnak bizonyultak. Az U12-es felsőházi tornán nagyarányú vereséget szenvedtek a tartalékos fiaink a debreceni és a nyíregyházi lány csapatoktól.
Címkék: gyermek, junior, kadett
2013.02.21. - 09:40
A szombati kosaras dzsembori mellett bajnoki mérkőzésekre is sor kerül a héten. A juniorok Miskolcon a Sportiskola csapatával játszanak, a kadettek pénteken 16 órakor, a Szilágyiban a Szerencs gárdáját fogadják, végül vásárnap az U12-eseknek lesz két mérkőzésük a Gyermek Kupa rájátszásának a 2. tornáján.
2013.02.17. - 18:04
A juniorok hétköznapi tiszaújvárosi vereségét leszámítva (52:66), a kadettek és a serdülők is nagy különbséggel verték meg soros ellenfelüket. Sajnos ezek a régiós szintű mérkőzések nekik már nem jelentenek nagy kihívást, és a fejlődésüket sem igazán segítik.
Címkék: junior, kadett, , serdülő
2013.02.11. - 18:38
A juniorok és a serdülők Tiszaújvárosban szerepelnek,a kadettek szombaton Egerben, majd másnap Nyíregyházán játszanak. Igaz egyik csapatunk sem került be a kiemelt bajnokságba, de egy Regionális bajnoki címmel még ott lehetnek a legjobbak között.
2012.12.13. - 12:11
A Keleti Régió négyes döntőjében szerepel az U16-os csapatunk, tét a kiemelt bajnokságba jutás, ahová csak az első helyezett fog bekerülni. Az ellenfelek: DEAC DSI, Nyírsuli Kosárakadémia, Szolnoki VSI. Az U12-es fiúk is bemutatkoznak hazai pályán, vasárnap a Balassiban 10 órakor kezdenek a miskolci lányok ellen. A második meccsüket a Phoenix Madarakkal játszák 12, 45 órai kezdettel.
2012.12.12. - 10:42
Kadett csapatunk megnyerte az utolsó két alapszakaszi mérkőzését, ezzel a 2. helyen végzett a csoportjában. A minik is hozták a kötelezőket, így továbbra is veretlenek hat mérkőzés után. A juniorok a Bornemissza Kupán ezüst érmesek lettek, a döntőt kiélezett meccsen bukták el.
Címkék: junior, kadett, mini
2012.12.06. - 11:49
Az alapszakasz utolsó két mérkőzése következik a kadett csapatunknak, csütörtökön 16 órakor a Balassiban a Tiszaújvárosiakat fogadjuk, majd szombaton Miskolcra utaznak. A Kemény Ferenc Sportcsarnokban a juniorok a Régiós alsóházi négyes tornáján vesznek részt, a hagyományos Bornemissza Kupa keretein belül. Végre hazai környezetben is bemutatkozik a mini csapatunk, vasárnap a Balassiban próbálják megőrizni veretlenségüket.
2012.11.23. - 15:58
Kedden, Szerencsen nagyarányú győzelmet aratott (115:38) a kadett csapatunk, és ezzel már véglegesen eldőlt, hogy ott leszünk régiós döntőben. A szerencsiek junior csapatát viszont csak megszorongatni sikerült hazai pályán (59:73). Mindkét eredmény a valós erőviszonyokat tükrözi.
Címkék: junior, kadett
2012.11.20. - 18:47
A héten két korosztályban is összemérjük erőinket a Szerencs VSE kosárlabdázóival. A kadettek szerdán idegenben játszanak, a juniorok a Szilágyiban mérkőznek meg velük, csütörtökön 18 órai kezdettel. A hétvége így minden csapatunk számára szabad lesz.
Címkék: beharangozó, junior, kadett
2012.11.18. - 23:18
A továbbjutás szempontjából fontos két meccset nyert meg az U16-os csapatunk. Szombaton a DEAC DSI-t verték 85:61 arányban, másnap pedig a Nyírsulinak sikerült visszavágnunk (103:88). A gyermek korcsoportban viszont két vereség lett a miskolci kirándulás eredménye.
Címkék: gyermek, junior, kadett
2012.11.16. - 14:30
Szombaton Debrecenben lép pályára a kadett csapatunk, míg vasárnap a Szilágyiban fogadja a Nyírsuli gárdáját. A továbbjutáshoz mindenképpen szükség van egy győzelemre. A gyermek korosztályban Miskolcon játszunk, a csoport két legerősebb alakulatával.
2012.11.13. - 13:05
A kadett és a junior csapatunk is a Miskolci VSI hasonló korú fiataljaival játszott bajnoki mérkőzést a Szilágyiban. Kettős győzelmet arattunk úgy, hogy az U16 magabiztosan (102:69), míg a U18 végjátékban (74:72) gyűrte le a borsodi sportiskolásokat.
Címkék: junior, kadett
2012.11.08. - 12:27
A gyermek csapatot kivéve, minden korosztályunk pályára lép az e hétvégi vasárnapon. A Szilágyi Gimnáziumban 10 órakor a kadettek, 12 órakor a juniorok játszanak a Miskolci Sportiskola hasonló korú fiataljaival. A serdülőknek Budapesten, a miniknek pedig Szikszón lesz a soron következő tornájuk.
2012.10.29. - 16:06
Az erőviszonyoknak megfelelően fölényes győzelmet aratott az U16-os csapatunk a Tiszaújvárosi Phoenix ellen. Minden negyedet biztosan megnyerve, a végén több mint nyolcvan ponttal voltunk jobbak (125:41).
Címkék: kadett
2012.10.17. - 12:35
Három nap alatt két mérkőzést is játszott a kadett csapatunk. Nyíregyházán a csoport favoritjától nem várt nagy verést kaptunk (50:107), érthetetlen volt ez az összeroppanás. A szerencsi fiatalok nem voltak egy súlycsoportban velünk (147:23), főleg fizikálisan voltunk nyomasztó fölényben.
Címkék: kadett
2012.10.10. - 23:07
A legfiatalabb korosztályos csapatunk a minik, a Kenguru Kupában Gyöngyösön lépnek pályára vasárnap. Szintén ezen a napon Nyíregyházára utaznak a kadettek, a Régiós bajnokságban a 2. mérkőzésüket játszák a Nyírsuli Kosárakadémiával.
Címkék: kadett, Kenguru Kupa, mini,
2012.10.07. - 10:57
Sikerült megnyernünk a továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésünket a DEAC DSI ellenében (96:88). Az első negyedben szerzett 11 pontos előnyünket tulajdonképpen végig megőriztük a nagyon szívósan küzdő fiatal debreceniekkel szemben.
Címkék: kadett
2012.10.05. - 08:26
Szombaton a kadett csapatunknak is elkezdődik a bajnoki szezon. Az első mérkőzésükre a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban kerül sor 12 órai kezdettel, az ellenfelük a DEAC DSI korosztályos együttese lesz.
Címkék: beharangozó, kadett
2012.04.17. - 23:32
A Szilágyiban pénteken az NB II-eseink nyertek, szombaton ugyanitt, a gyerek csapatunk aratott győzelmeket. A kadettjeink két vereséggel fejezték be a négyesdöntőt, a minik viszont Gyöngyösön megnyerték a csoportjukat, és feljebb léphettek.
2012.04.13. - 10:23
Pénteken az U 23-as csapatunk a Szilágyiban 20 órai kezdettel játsza soron következő NBII-es mérkőzését a Nyíregyházi KK ellen. A kadettek Jászberénybe utaznak az Északi Régió négyes döntőjére. A gyerek csapatunk szombaton, szintén a Szilágyiban lép pályára Gyermek Kupa 7. tornáján. A legkisebbek, kedden Gyöngyösön vesznek részt a Kenguru Kupa következő fordulóján.
2012.04.02. - 12:06
A helyi tv által is rögzített meccsen, az idény legjobb játékával rukkolt ki az NB II-es csapatunk. A kadettek is megszorongatták a sokkal esélyesebb Jászberényt, ahol Kalo Ádám 15-ből 14 (!) büntetőt dobott be. A többi mérkőzéseinken a papírforma érvényesült.
Címkék: kadett, Kenguru Kupa, mini, NB II, , U20
2012.03.29. - 12:52
Pénteken 20 órakor, a Szilágy Gimnáziumban lép pályára az U23-as csapatunk az NB II. Keleti csoportjában, az ellenfél a Nagykálló csapata lesz. Vasárnap játsza utolsó alapszakaszi meccsét a kadett és az U20, a minik a Kenguru Kupa 6. tornáján most az "A" csoportban próbálnak szerencsét.
2012.03.12. - 20:20
Az NB II-ben, sorozatban a harmadik győzelmünket könyvelhettük, és újra 120 pont felett dobtunk. A junioroknak egy -egy jó negyedre futotta csak, a többi korcsoportban papírforma eredmények születtek. A gyerek csapatunkban Kátai Zsolti (a képen) kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Címkék: gyermek, junior, kadett, NB II, U20
2012.03.09. - 07:49
Vajon most melyik arcunkat mutatjuk? Reméljük az NB II-ben és az U20-as bajnokságban nem törik meg a csapataink lendülete és a remek dobóforma. A másodosztályban pénteken, a Szilágyban 20 órától a 2F Vízügy gárdájával játszunk, a másik csapatunk Kecskeméten szerepel. A kadett, a junior, és a gyerek csapataink is javíthatnak az elmúlt tornákon mutatott játékukon.
2012.02.22. - 08:42
Mindkét találkozóját elveszítette az NB II-es és a junior csapatunk is. A kadettek a papírformának megfelelően a házigazdákat legyűrték, viszont a berényiekkel nem boldogultak. A gyermek Kupa soros fordulója az időjárási viszonyok miatt elmaradt.
Címkék: gyermek, junior, kadett, NB II
2012.02.16. - 13:30
Folytatódnak a Regionális Bajnokság küzdelmei, az U16 Salgótarjánban mutatkozik be. A juniorok itthon pótolják az időjárás miatt elmaradt 1. tornát. A Gyermek Kupa 5. fordulójában találkozunk egy aradi csapattal is.
2011.12.21. - 12:23
Az elmúlt hétvégén csak az U20-asok tudtak nyerni, de ők az idény legnagyobb különbségű győzelmét aratták (138:54) a tarjániakkal szemben. Nem sikerült a bravúr a DEAC otthonában (73:97) az NB II-es meccsen és a kadett csapatunk is mindkétszer alul maradt.
Címkék: kadett, NB II, U20
2011.12.15. - 18:05
Az NB II-es csapatunk Debrecenbe utazik és a csoport egyik legjobbjával játszik pénteken. Hazai pályán próbálja megszerezni 3. győzelmét az U 20-as alakulatunk a Salgótarján ellenében. A kadettek az alapszakasz 5. tornáján vesznek részt Szolnokon.
Címkék: beharangozó, kadett, NB II, U20
2011.11.28. - 09:46
Vasárnap a kadettjeink egy a vártnál gyengébb kecskeméti csapatot simán legyőztek (74:37), de a miskolciaktól ezen a napon is nagyon kikaptunk (35:96).
Címkék: kadett
2011.11.24. - 15:24
A másik egri csapat kérésére januárra halasztottuk a pénteki összecsapást. Az U20-as találkozót már szerdán lejátszottuk, így szabad hétvége jön az idősebb korosztálynak. A kadettjeink viszont újra pályára lépnek Salgótarjánban.
Címkék: beharangozó, kadett, NB II, U20
2011.11.13. - 21:40
Nem sok babér termett csapatainknak ezen a hétvégén. Csupán az NB II-es mérkőzést sikerült megnyernünk (85:75), a többiek mind vesztesen hagyták el a pályát. Kevés pontot szereztünk és feltűnően gyengén dobtuk a büntetőket.
Címkék: kadett, Kenguru Kupa, mini, NB II, U20
2011.10.16. - 10:17
Az NB II-es meccs végig szorosan alakult, de végül nem sikerült meglepetést okoznunk a Cegléd KE otthonában. (77:83). A kadetteknek sikerült legyőzni a Salgótarján gárdáját (71:55), de a debreceniek egyenlőre még jobbak nálunk.(48:73)
Címkék: kadett, NB II
2011.10.13. - 15:11
A tavaly még első osztályú Ceglédi KE vendége lesz, a főleg főiskolásokból álló alakulatunk. Mérkőzésre pénteken kerül sor a Városi Sportcsarnokban. A kadettjeink Salgótarjánban megszerezhetik első győzelmüket.
Címkék: beharangozó, kadett, NB II
2011.09.25. - 07:21
Mindkét utánpótlás csapatunk vereséget szenvedett szombaton. Délelőtt a 97-esek egy hármas tornával kezdték az idény. Nem tudtuk egyik meccsen sem kompenzálni a fizikális hátrányunkat, de voltak a játékunkban biztató jelek. Az U20-asok simán kikaptak a bajaiaktól.Tőlük többet vártunk.
Címkék: kadett, rendezvény, U20
2011.09.23. - 10:31
Egész nap a kosárlabdáról fog szólni a Leányka úton. Délelőtt a kadett csapatunk mutatkozik be a bajnokság első tornáján, délután a felnőtt NBI-esek és az U20-asok játszanak a bajaiakkal. A nap folyamán tartjuk az évnyitó családi napunkat is, ahol különböző sportolási lehetőségekkel várjuk a tagjainkat.
2010.10.16. - 22:35
Újabb csapataink kezdik meg a szereplésüket az országos bajnokságokban. A Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban a kadettek Salgótarjánnal és Jászberénnyel játszanak. A minik Miskolcon a szerencsiekkel kezdenek.
Címkék: kadett, mini