Egri Kék Oroszlánok Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület

Főoldal » Tizenegy meccs, nyolc győzelem
2013. November 25. 12:08
Facebook megosztás iWiW megosztás Twitter megosztás Hozzáadás a Google Bookmarkhoz Add a Startlaphoz Bőcs KSC hírek RSS Betuméret csökkentés Betuméret növelés Nyomtatás Elküldöm egy ismerősömnek

Tizenegy meccs, nyolc győzelem

Tizenegy meccs, nyolc győzelem
Az öt hete(!) tartó veretlenségi sorozatunk szakadt meg pénteken, a kadettek Nyírsuli Akadémia elleni dupla mérkőzéssel. A serdülők mind a négy meccsüket hozták, és már az utolsó tornától függetlenül az országos főtáblán folytathatják februárban. A mini "A" csapatunk a legerősebb csoportban is veretlen maradt, mint ahogy a juniorok is.
Kedden, a juniorok hazai pályán most sokkal főlényesebben hozták (84:23) a Tiszaújváros elleni  mérkőzést, mint tették idegenben. Lendületes játékkal bedarálták a fizikálisan hátrányban lévő borsodiakat. Továbbra is veretlenek vagyunk, de a hátralévő három mérkőzésünk lesz a legnehezebb, ezeken dől el a kiemelt bajnokságba kerülésünk.

A serdülőink csütörtökön a Balassiban dupláztak a Miskolci VSI ellen, mindkét mérkőzést magabiztosan megnyerték (98:43 és 88:52). Jó volt látni, hogy végre a mérkőzéseken is a tudásuknak megfelelően, és nagy önbizalommal játszott két meghatározó emberünk Kátai Zsolt és Kiss Bálint. A vasárnapi tornán sem okozott gondot behúzni az újabb győzelmeket a GKS Nyíregyháza "B" (83:29) és a Hajdúböszörmény (72:18) ellen. Mások mérkőzései úgy alakultak, hogy az utolsó fordulótól függetlenül felkerültünk az országos 32-s főtáblára.
Gratulálunk Fiúk!

Pénteken a kadettek kerültek sorra, mégpedig a csoport kiemelkedően legerősebb csapatával, a Nyírsuli Kosárakadémiával szemben kellett helytállniuk. A Balassiban régen látott szép számú közönség előtt két mérkőzést játszottunk. Igaz mindkettőt elveszítettük (58:87 és 43:75), de elmondható, hogy amíg bírtuk, elsősorban koncentrációval, akkor egyenrangú ellenfelei tudtunk lenni az akadémistáknak. Ezek a periódusok megmutatták, hogy van fantázia a csapatban, és ha továbbra is ilyen tempóban fejlődnek ott lesz a helyük a kiemeltek között.


A Hunyadi Sokk kengurus csapatunk az első meccsén fölényes győzelmet aratott a Phoenix Madarak ellen (64:12), sajnos a Miskolci Vadmacskákkal szemben alulmaradtak (39:49). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legponterősebb játékosunk, Gólya Noel hiányzott, vele verhettük volna a "macskás" lányokat. Majd legközelebb!

A Kék Oroszlánok kengurus csapatunkból is hiányzott két meghatározó emberünk, pont akkor, amikor a legerősebb ellenfelünkkel mérkőztünk. Az első meccset simán megnyertük a Salgótarján ellen (72:36), bár nagyon sok védekezési hibát elkövettünk, emiatt viszonylag sok pontot kaptunk. Pihenés nélkül következtek a szerencsiek, akik sokkal képzettebbek voltak az első ellenfelünknél, és látszott rajtuk, hogy nagyon elszántak. A legjobb dobóinkat próbálták szorosan védeni, ami meg is hozta az eredményt, a szokottnál kevesebb pontot tudtunk szerezni. Szerencsére a mi védekezésünk is feljavult, így nagyon szorosan alakult az első félidő (22:23). A fordulatot a 3. negyed hozta, ahol Kolos összeszedve a maradék erejét, egymásután 12 pontot szerezett, valamint a továbbra is jó védekezésünknek köszönhetően kilenc pontos előnnyel zártuk ezt a tíz percet. Az utolsó felvonás már szintén szorosan alakult, döntetlenre hoztuk, így második győzelmünknek örülhettünk.
Szép volt Oroszlánok!
előző hír archívum 2013 következő