Egri Kék Oroszlánok Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület

Főoldal » Régiós döntő rendezését hozta a Mikulás
2013. December 04. 09:29
Facebook megosztás iWiW megosztás Twitter megosztás Hozzáadás a Google Bookmarkhoz Add a Startlaphoz Bőcs KSC hírek RSS Betuméret csökkentés Betuméret növelés Nyomtatás Elküldöm egy ismerősömnek

Régiós döntő rendezését hozta a Mikulás

Régiós döntő rendezését hozta a Mikulás
Egyesületünk rendezheti a Kelet régió négyes döntőjét a kadett korcsoportban. Az eseményre vasárnap kerül sor a Szilágyi Gimnáziumban. Előtte szerdán és csütörtökön a juniorok az Miskolci VSI-vel játszanak, a serdülők pedig Szerencsen szerepelnek.
Szerdán a Szilágyiban 16,30-kor csapnak össze először a juniorjaink a miskolciakkal, majd másnap mi utazunk hozzájuk a visszavágóra. Ahhoz, hogy megőrizzük a továbbjutást jelentő első helyünket, idehaza le kell győzni őket. Nem igérkezik könnyű feladatnak, hiszen két évvel ezelőtt, hasonló felállásban, 30 pont körüli különbség volt a két csapat között, a borsodiak javára. Az eddigi eredmények alapján úgy látszik, hogy mi többet fejlődtünk ezalatt az idő alatt, és azt reméljük, hogy ezt be is tudják majd bizonyítani a fiúk.

Szombaton a serdülők az alapszakasz utolsó tornáján vesznek részt, ahol a házigazda Szerencs és a GKS Nyíregyháza "B" csapata lesz az ellenfél. Az már eldőlt, hogy a főtáblra kerülést jelentő első két hely egyikét megszerezzük, ha a hazaiakat újra legyőznénk (egyszer már sikerült), akkor meglenne az első hely. Ez a cél!

A kadetteknél vasárnap eldől, hogy csatlakozhatunk-e a kiemelt bajnokságban szereplő 12 csapathoz. Ez a lehetőség a régió (összesen négy van) bajnokának adatik meg. A Kelet régió döntőjét mi rendezhetjük, de az esélyesek nem mi vagyunk. Az elődöntőben a Miskolci Sportiskola lesz az ellenfél, akiket mindenképpen szeretnénk legyőzni. A döntőben aztán valószínüleg a Nyírsuli Kosárakadémia "A" csapatával találkozhatunk, akiktől kétszer már kikaptunk a csoportmérkőzések során. De hátha most...
előző hír archívum 2013 következő