Egri Kék Oroszlánok Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület

Főoldal » Vereségek hétvégéje
2014. April 28. 16:58
Facebook megosztás iWiW megosztás Twitter megosztás Hozzáadás a Google Bookmarkhoz Add a Startlaphoz Bőcs KSC hírek RSS Betuméret csökkentés Betuméret növelés Nyomtatás Elküldöm egy ismerősömnek

Vereségek hétvégéje

Vereségek hétvégéje
Mind a négy meccsüket elbukták a mini csapataink az utolsó kengurus fordulóban. Igazi tétje már nem volt a tornáknak, de erőfelmérőnek kiválóan megfeleltek. Hétközben a junior fiúk hazai pályán legyőzték a Hatvani KK csapatát a megyei felnőtt bajnokságban.
A Kék Oroszlánok először a Déli Régió bajnokával a Vásárhelyi Rakétákkal találkoztak, és amig bírták erővel jól helytálltak. A képzettebb és fizikálisan lényegesen erősebb Hódmezővásárhelyiek végül fölényesen (35:82) legyőztek bennünket. Kiss Kolos tudta egyedül tartani a lépést velük, de Ő sajnos a harmadik negyed elején megsérült, így nem tudta folytatni a játékot.
Nélküle álltunk fel az Alföldi Régió bajnoka, a GKS Nyíregyháza ellen, ahol,az első negyedet leszámítva, volt tartása a csapatnak. A végeredmény 77:43 lett oda, de Szabó Bence, Visztra Zsombi, Bodnár Béla is bebizonyította, hogy képes jó játékra, tudnak ők is húzóemberek lenni Kolos és Ádám mellett. Csak így tovább!

A Hunyadi Sokk is kénytelen volt nélkülözni legjobb dobóit, ezért nem volt meglepetés a két vereség. Arra jó volt nekik ez a torna, hogy azok akik kevesebb lehetőséghez jutottak most kipróbáhatták magukat vezető szerepben. Hát elég vegyes a kép, sokat kell még fejlődeniük.
A részletes eredmény megtalálható az érintett csapat menüjében.
Címkék: junior, Kenguru Kupa, mini
előző hír archívum 2014 következő