Egri Kék Oroszlánok Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület

Főoldal » Kemény erőpróba előtt a juniorok
2014. November 14. 08:02
Facebook megosztás iWiW megosztás Twitter megosztás Hozzáadás a Google Bookmarkhoz Add a Startlaphoz Bőcs KSC hírek RSS Betuméret csökkentés Betuméret növelés Nyomtatás Elküldöm egy ismerősömnek

Kemény erőpróba előtt a juniorok

Kemény erőpróba előtt a juniorok
Négy nap alatt három mérkőzést játszik a junior csapatunk, erős ellenfelekkel. A kiemelt bajnokságra jutás már elúszott, de ez nem azt jelenti, hogy ne kellene teljes erőbedobással lejátszani a hátralévő meccseinket. A serdülők Szerencsen játszanak rangadót a hazaiakkal.
A juniorok szombaton a hazai pályán egyszer már legyőzött Nagyköröshöz utaznak, másnap a Szilágyiban a Szolnoki Olaj következik, kedden pedig a Nyíregyházát fogadjuk a Balassiban. A nagykőrösieknél jobban vagyunk, csak a győzelem elfogadható eredmény. A másik két csapattól nagyon kikaptunk az első összecsapáson, jó lenne szoros meccseken megmutatni, hogy nincs ekkora különbség közöttünk.
A serdülőink az alapszakasz első helyére pályáznak, és a másik aspiránssal, a Szerencs VSE fiataljaival mérkőznek meg vasárnap. Sajnos az egyik alapemberünk betegség miatt hiányozni fog, de bízunk benne, hogy jó csapatmunkával pótolni tudjuk.

Hajrá KOK!
előző hír archívum 2014 következő